Sziasztok!
Meghoztam az új részt!
Lehet, hogy mostanában nem lesz ilyen gyakran rész, mert kicsit ihlethiányban szenvedek.
De úgy tervezem, hogyha agusztus végéig nem is, szeptember végére befejezem a blogot.
Jó olvasást!
Ajánlott zene: x
Bridget Gilbert
Zayn Malik
Aisha egész reggel szótlan volt, és furcsa. Az egész reggelire kínos csönd telepedett, és még a légy zümmögését is lehetett hallani. Miután végeztünk, hamar távozott is, én pedig csak pislogás nélkül meredtem rá. Elintéztem egy vállrándítással, majd összepakoltam, és összeszedtem magam, és elindultam a szokásos reggeli próbára a stúdióba. Csak Louist találtam ott, még Sam sem volt még sehol sem.
- Szia Zayn- köszönt kedvesen.
- Helló Louis, többiek? - kérdeztem, mire ő csak megvonta a vállát.
- Nem tudom- rázta a fejét- írtam mindenkinek SMS-t de senki sem válaszol egyikre sem. Samet felhívtam, de nem vette fel, egyszerűen kinyomott.
Mialatt beszélgettünk halkan szólt a falra felszerelt kis tévéből a híradó. Csak ócska, unalmas híreket, adtak, amikor felkaptam a fejem, arra, hogy egy helyi 18-20 év körüli lány tegnap eltűnt, és nem látták sehol sem. Felpillantottam a képernyőre, és egy képet vágtak be Kathről. Meglepetten húztam fel a szemöldököm, majd Louisra néztem.
- Biztos elmenekültek az országból a többi idiótával együtt- legyintett, de én ebben nem hiszek. Hiszen a többiekről szó sem esett, főleg Raymondról...bár őket körözték, lehet azért. Elhesegettem róluk a gondolatot, majd tovább vártam a többieket.
Aisha Freese
Úgy éreztem, muszáj egy kicsit kiszellőztetnem a fejemet. Nem hiszem el, hogy keresni kezdték ezt a vörös ribancot. Azért ebbe bele kellett volna gondolnom. A lelkiismeret-furdalásom egyre jobban növekszik, és az akkori érzéketlenségem kezd bűntudattá átformálódni. Habár megkeserítette az életemet, én megöltem. Nem tudok azzal a tudattal együtt élni, hogy egy ember életének kioltása a lelkemen szárad. Soha nem folyamodtam volna ilyen eszközökhöz, de úgy éreztem, ez az egyetlen egy módja annak, hogy mindörökre megszabaduljak tőle. Nem adom fel magam a rendőrségen, mert akár életem végéig börtönbe kerülhetek.
Félek Raymondtól. Ha visszajuttatom a fegyvert hozzá, valószínű újra fel fog jelenteni engem, és mivel azon a bizonyos shotgunon ott vannak az ujjlenyomataim, nem lenne kérdés ki az elkövető... de elbujdosok tőle, akkor még nagyobb bajba kever magam, mert nem hiszem, hogy egy bűnöző pont be fog sétálni a rendőrségre.
A harmadik nagy problémám pedig Zayn. Nem tudom úgy leélni az életem, hogy végig össze-vissza hazudozok neki. Nem érdemlem meg, ő pedig nem azt érdemli, hogy egy gyilkossal élje le a hátra lévő életét. Ha erre gondolok, mindig kicsordul egy-egy könnycseppem.
Ezek hasonló gondolatok társaságában ültem egyedül egy padon, és próbáltam kiszellőztetni a fejem, de a zsebembe csúsztatott telefonom megrezzent. Ismét egy ismeretlen szám.
" Vázolom a helyzetet csajszi. 48 órát kapsz, hogy visszakapjam a fegyvert, vagy a játékszereim lesznek, és a rácsok mögül nézheted, ahogy játszom a barátaiddal!"
Meglátva az üzenetet a szívem hevesen kezdett el dobogni, és szédülni kezdtem. Előröl fog kezdődni minden...
Louis Tomlinson
Ma nagyon sokáig próbáltunk, ezért fáradtan huppantam be a kocsimba. Bekapcsoltam a rádiót, hogy valami felpörgessen, és ne unatkozzak. Unottan bámultam előre a kígyózó, hosszú kocsisorra, ami meglehetősen lassan haladt, én pedig kezdtem egyre türelmetlenebb lenni. Mára találkozót beszéltünk meg Hayleyvel, és utálja, ha elkések, de én sem szeretek későn érkezni. Idegesen doboltam a műszerfalon, amikor egy sms érkezését jelezte a telefonom. Feloldottam a készüléket, és egy igen bizarr üzenet fogadott.
" Nagyon rossz döntés volt feljelenteni, Tomlinson!"
aaaaaaa
VálaszTörlésaaaa
csak
aaaaahhh
ez
miért ilyen
jó?
??????4?4?3??3?5?5?
aishaa miért csináltad ezt :(((
oké, hogy rozikanéni egy nyomorék de akkor is :(((
ha a marson eltemettef volna legalább kevesebb esély lett volna a megtalálására
poor aish
poor
NA DE A FASZT FANYEGETIK
DE MÉG LOUIST IS
anyway
honnan van meg a száma wtf
XDXXXDXXXXD
HOZD A KÖVIT, vagy meghalook <333
Nekem mar csak egy kerdesem van
VálaszTörlésKI AZ A LIBRECZ?
Szoval dragam
En egyetlen pici Brigim
Dragasagom
MI A FASZERT FENYEGETIK BRIT ES TOMMOT?
SOT TOMMOT KI?
HE?
Mar komolyan megorulok lol
Zejnnek miert nem mondja el Aish? :c
Bar.
Zejn felne
Elhagyna
Feljelentene
Aish kinyirna magat
Und vege. Szvl ne mongya el lol
Babam.
Siessel mert siess xd
Puszikallak:
Kemeron neje es Nas szeretoje es Karter barcsinoje
Mikor mar kezdtem orulni. A ribanc helyett jott en masil hulyee😭😭😭😭 neee maar Bridg. Legyel jo hozzam. Imaadtam. Koooviiit!😍💕❤
VálaszTörlés