Meghoztam az új részt!
Amint ezt megírtam, már el is kezdem az újat, és ha jól számolom szeptember 2-án ez a blog bezárja kapuit.
De lehet, hogy ezt egy kicsit felgyorsítom, még nem tudom.
FIGYELEM, A RÉSZ TARTALMAZ +16-OS RÉSZEKET, MINDENKI SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASSA!
Jó olvasást!
Ajánlott zene: x
Bridget Gilbert
Louis Tomlinson
Teljesen megdermedten és megsemmisülten meredtem a telefonom képernyőjére, ami hirtelen elsötétült. Megráztam a fejem, és próbáltam napirendre térni az üzenet felett. Vajon ki lehetett ez, és mit akarhat tőlem? Talán Kath volt az, és azért tűnt el nyomtalanul, hogy újabb ördögi terveket szövögethessen, és most pedig végrehajtja őket, napok múlva pedig kárörvendően fog röhögni felettünk, amikor ismét elrabol minket vagy esetleg rosszabb? A bűnbanda egyik tagja lehetett, vagy maga Raymond, aki megtudta, hogy a rendőrségnek tudomása van az ügyről, és most mindent megbosszul? Esetleg csak egy rossz vicc? Nem tudom, de nem tetszik ez nekem, erről rögtön beszélnem kell a többiekkel is. Feloldottam a telefonom, kikerestem Zayn telefonszámát, majd elindítottam a hívást.
- Szia Louis, miért keresel?- hallottam a hangját a vonal végéről.
- Kaptam egy nagyon bizarr SMS-t, látnod kell feltétlenül- nyögtem ki nehezen. Hallottam, ahogy Zaynben benne akad a levegő, és egyre feszültebbé válik.
- Jó, gyere ide 10-15 perc múlva- mondta ki kis idő elteltével, majd bontottuk a vonalat, és elindultam.
Zayn Malik
Idegesen járkáltam fel s alá a házban és vártam Louist. Kíváncsi vagyok, vajon megint ki állhat ezek mögött. Gondolataimból a csengő zökkentett ki. Sietve odasétáltam az ajtóhoz, és kinyitottam. Már nem csak Louis állt a küszöbön, hanem a lányok, Hayley, Daisy és Anne, illetve a fiúk is. Beinvitáltam őket a konyhába, és leültünk az asztal köré.
- Na mutasd- fordultam Louis felé, ő pedig csak csendben előkotorászta a zsebéből a telóját. Felém fordította a képernyőt. Azt az egy rövid sort olvasva a hideg végigfutott a hátamon, és a tenyerem pedig kezdett nyirkossá válni. Vajon ki lehet az, aki megint zaklatni akar.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha ügyelünk egymás biztonságára. Nem szeretném, ha a múltkori eset megismétlődne.
- Várjatok egy percet, Aisha hol van?- nézett körbe Hayley.
- Reggel elment- vontam meg a vállam, majd az órára néztem- de már majdnem délután öt van- nyeltem nagyot, és kezdtem aggódni.
Aisha Freese
Egyre inkább a sírás kerülget. Hazudok mindenkinek. Hazudok a barátaimnak, hazudok a vőlegényemnek. Egy erős lánynak tartanak, aki minden képes túllépni, és a múltját elfelejteni, holott egy hidegvérű gyilkos vagyok. Megindultak az első könnycseppjeim, felálltam a park padjáról, megpróbáltam magam összeszedni, már amennyire lehet, és elindultam haza. Furcsa érzésem van. Olyan, mintha valaki követne, megfordultam, és zörgést hallottam a mellettem lévő bokorból. Két erős kar ragadta meg a derekamat, és erőszakosan magához szorított. A földre lökött és belém rúgott, és a hasamnál is erős fájdalom nyílalt belém, én pedig felsikítottam fájdalmamban. Felém hajolt, és a rémületem egyre jobban kezdett rajtam elhatalmasodni. Azt hittem meg akar erőszakolni, de nem tette, csak fülemhez hajolt. Arcát eltakarta, ezért nem láttam ki lehet a támadóm.
- Ketyeg az időd csajszi. Tik-tak- hangja ismerős volt, de nem tudtam személyhez kapcsolni. Mikor elment, nehezen felálltam a földről. Utat engedtem a könnyeimnek, és futottam haza fele. Belépve a házba Zaynbe botlottam. Rögtön a karjai közé húzott, és a hajamat simogatta.
- Mi a baj Picur, miért sírsz? - kérdezte aggódva, de egy hang sem hagyta el a torkomat. Képtelen voltam megszólalni. Nem tudhatja meg, mi történt, semmiképpen sem. De nem érdemli meg, hogy játszadozzak vele.
Ki merte bántani Aishat?😱😱😱 Fuuuu de utalok mimdemkit mer kell zaklatni. Nagyon izgi😍 varom a koviit!❤❤❤
VálaszTörlésAZ A RAYMOND VOT MI? VAGY MI A PICSA A NEVE
VálaszTörlésEn is megrugdoslak te kotonszokeveny ch
Zejni is fosik
Lui is fosik
Aish is fosik
MINDENKI? VIRUS VAN?
Na babam.
SZEPTEMBER 2?
A FASZOM VAR ADDIG
NE KINOZZ
NYEFF
Ahso meg mit akartam.
Nem tom
Ja
Siesse ka?
Aish ne sirjon :c
Puszicsika:
Kemeron noje
Uh siess azt elfelejtettem
U.i.: Kihagytam hogy siess :*
NEKEM MIÉRT VAN OLYAN ÉRZÉSEM, HOGY ROZIKANÉNI FEL FOG BUKKANI
VálaszTörlésXDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
amúgy elhatároztam
hogy testőrük leszek
úgybiza
én leszek a pajzsuk
HALHATATLAN VAGYOK MUHAHAHAHHAHA
anyway
AISHA NE HAZUDOZZ, EZ NAGYON ROSSZ DOLOG
FEJEZD BE
légy jó lány, és mondd el mindenkinek
úgy cuksi leszel ^^^
HOZD A KÖVIT MERT MEGHALOOOK
oh az kimaradt
TörlésBÁRKI IS BÁNTOTTA AISHA BAET, AZT SZÉTVEREM KALAPÁCCSAL, ÉS FESTŐHENGERREL
pusziiiii