2016. augusztus 27., szombat

5. fejezet- 8.rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt!
És nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy már csak két részt kell megírnom(+epilógus) és VÉGE.
Pedig mindig abban a hitben éltem, hogy bizony ezt a blogot sosem fejezem be, mert mindig voltak hónapos szüneteim, ami akár egy fél évig elhúzódott.
De most még is itt tartunk.
Na de mindegy is
Tudom, hogy rövid lett, nem így terveztem, de ebbe a részbe sajnos csak ennyi fért bele :/
Jó olvasást!
Ajánlott zene: x
Bridget Gilbert

Zayn Malik

Mikor reggel felébredtem, és kómásan, csukott szemmel tapogattam az ágy mellettem lévő részét, és meglepődtem, amikor rájöttem, hogy nincs mellettem senki. Felébredtem, és kinyitottam a szemem. Mellettem senki nem feküdt, majd az éjjeli szekrényre pillantottam, amin egy kis cetli várta, hogy végre elolvassák. A kézírásból rögtön rájöttem, hogy Aish hagyta nekem itt ezt a kis levelet.
" Van egy kis dolgom,  ezért kellett elmennem, de nem akartalak felkelteni. Délután otthon leszek. xxx Aisha"
Nem tudtam, mi lehet olyan fontos, de egy vállrántással elintéztem az egészet. Biztos oka van rá. De picit elszomorodtam, mert nekem délután próbám van, és ezek szerint csak késő este fogunk találkozni, és akkor mind a ketten baromi fáradtak leszünk. Na mindegy, holnap is van nap.
Tulajdonképpen örülök, hogy Aisha megosztotta velem a titkát, mert talán kicsit lement a válláról a teher, de nem tudom, hogy fogok ezzel együtt élni. Egyáltalán el tudom majd viselni? Hiszen megtehetném a feljelentést. Nyilván, sose tennék ilyet, de bűntudatom lenne erről nem szólni. Vajon mi lesz így? Hatással lesz ez a kapcsolatunkra? Nem tudom, nagyon bizonytalan vagyok.

Aisha Freese

Miután hazamentem a barátnőmtől, sírógörccsel küszködve leültem a konyhába, majd elővettem egy papírt és egy tollat, hogy megírjam a búcsúlevelemet Zaynnek.


" Drága Zayn,
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok tenni. De meg kell szabadulnom a múltamtól, ami már nagyon régóta kísért engem. Ezért nem csak a várost kell itt hagynom, hanem az országot is...és sajnos te nem jöhetsz velem, és soha többé nem találkozhatunk. Úgy döntöttem, kiköltözöm az Amerikai Egyesült Államokba, hogy új életet kezdhessek..egyedül. Arra kérlek, hogy ne látogass meg és ne is keress, mert az megnehezítené a felejtést. Neked itt kell maradnod, fel kell építened a karrieredet, és ugyanúgy a többieknek is. A lányoknak is sikeres életet kell felépíteniük. Nekem ez sajnos itt nem fog menni, és remélem, hogy majd a tengeren túlon tiszta lappal kezdhetek. Soha nem bántam meg azt az időt, amit veled töltöttem. Tudom, hogy volt egy nagyon erős hullámvölgyünk, és hogy mennyiszer mentünk szét...de sosem örökre. Valahogy a sors ismét adott egy új esélyt mind a kettőnknek. Soha nem fogom elfelejteni a meg nem született kislányunkat, akit habár eltiltottam tőled anno, biztos vagyok benne, hogy ezt később visszavontam volna, és nincs kétségem afelől, hogy nagyon jó apukája lettél volna. Nagyon sajnálom, hogy itt kell hagynom mindent, de nem tehetek mást. A jegygyűrűmet mindig hordani fogom, mert rád emlékeztet, és soha nem fogok még közel sem ilyen jó embert találni, mint te. Köszönök mindent, tényleg. 
Vigyázz magadra, és a többiekre is!
Szeretlek!

   Aisha"

Miután a tollam hegye az utolsó tollvonással is végzett, elejtettem néhány könnycseppet. Egyszer sem fordult még meg soha a fejemben, hogy egyszer ide lyukadok ki. És hogy fog még elmondani Daisynek és Hayleynek, hogy itt hagyom őket? Aljasnak érzem magam, mert ahelyett, hogy segítséget kérnék, magam mögött hagyok mindent. De úgy érzem, ez a helyes döntés, nem tehetek mást. Holnap már elkezdek pakolni, és már utána lévő nap utazok is. Úgy döntöttem, elmegyek a barátnőimhez, és elmondom nekik, mi lesz. Összehajtottam a levelet, leraktam a nappali dohányzóasztalára, és elhagytam a házat.

3 megjegyzés:

  1. ZAYN YOU CANT DO THIS
    vagyis
    meg tudod csinálni!!!!!
    elnézed ezt aishanak, és boldogok lesztek c:
    jaaaa, de elhiszem
    még JÓ, hogy nem teszel feljelentést
    haha
    hahaha
    hahahahahahah *kezemben egy péklapát*
    mondom, még jó
    ...
    DE AKKOR IS ZAISHA FOR LIFE AJEEE XDDDDDDDDD
    sooooo
    sooo
    AISHA MI A FASZT CSINÁLSZ
    HALLOD
    NEM
    NEM MEHETSZ ÁT EGY MÁSIK KONTINENSRE
    MI
    A
    PICSAAAAAAAAAH
    OKÉ
    CSAK KETTÉTÖRÖD A SZIVEM
    SEMMI BAJOM
    :'(
    DE ZAYN AKKOR IS ÁTMÉSZ TUTAJJAL AZ ÓCEÁNON ÉS MEGKERESED AISHÁT, ÉS CSINÁLTOK GYEREKET MEG ILYENEK
    MERT AZ CUKSI
    NA

    XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    HOZD A KÖVIT MERT MEGHALOOOOOOKKKKKKKKK
    *capslockoff*
    byeee ^^

    VálaszTörlés
  2. Ahjj. Nee maar. Nem hiszem el. 😢 Szegeny Aish. Ugy sajnalom h elkell menniie...Gyorsan koviit!😍

    VálaszTörlés
  3. BJIGII
    KABBE
    MI
    NE
    ANNE TE IS KABBE
    MI
    NEHOGY ELMENJEN
    NEEE
    KAPJA BE MINDENKI
    ZEJN AKKOR IS KERESD MEG A NODET

    Megkonnyeztem azon a levelen 😢 (erzekeny vagyok na)

    Jajj te majmoca siessel mert mi lesz velunk?
    Es Zaish-val?
    Ki ne nyirj minket

    NAGYon siess k?

    Puszillak:
    Blake noje

    VálaszTörlés